
Társadalmi innovációkat és társadalmi vállalkozásokat fejlesztünk és kapcsolunk össze egy erős és nyitott Dél-Szlovákiáért.

HÁLÓZATÉPÍTÉS
A hálózatépítés az egyik legnagyobb erősségünk. A legszerteágazóbb szereplőket keressük fel mind piaci, mind civil, mint intézményi oldalon, hogy egy asztalhoz ülve, közösen nagyobbat tudjunk lépni.

KAPACITÁSFEJLESZTÉS
Változatos oktatási programokat szervezünk két évtizedes tapasztalattal a hátunk mögött. Civil szervezetek mellett oktatási intézményeknek, munkacsoportoknak és piaci szereplőknek is tartunk programokat.
KREATÍV MEGOLDÁSOK 1996 ÓTA

CSAPATUNK
Pénzügyi menedzser vagyok. Könyvelőként kezdtem a vállalkozói szektorban, majd 2002-ben kipróbáltam a harmadik, nonprofit szektort is. Ma már a tevékenységem 80 százalékát a nonprofit szektor teszi ki. Tanácsadással, könyveléssel, projektek elszámolásával és a könyvelések ellenőrzésével foglalkozom. Kezdetben mindig azt hallottam, hogy a harmadik szektornak nincs szüksége könyvelésre és adóbevallásra. Pályázni viszont nehéz nélkülük.
Nemzetközi projekteket irányítok, tanítok, ötletelek, és segítek életre kelteni különböző „lehetetlen” elképzeléseket. Az elmúlt 20 évben dolgoztam civil szervezetekkel, cégekkel és önkormányzatokkal egyaránt. Míg az egyik szektorban túlságosan „üzleties” voltam, a másikban túlságosan „nonprofit”. Ezért találtam otthonra a társadalmi vállalkozásokban, melyek gyönyörűen ötvözik a legjobbat a két szektorból. A közszférában túl sokszor hallottam az „ezt nálunk nem lehet” -et, ezért társadalmi innovációkat is segítek.
ÉRTÉKEINK

SOKSZÍNŰSÉG

EGYÜTTMŰKÖDÉS

SZAKÉRTELEM

FELELŐS VEZETÉS
PROJEKTEK

EDUBOX
A Karantéma folytatása a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium támogatásával. A projekt keretében összegyűjtjük és adatbázisba rendezzük a karantén ideje alatt bevált jó gyakorlatokat és aktív pedagógusokat. Az adatbázis a www.edubox.sk oldalon érhető el.
START(UP)SULI
2020. májusában szlovákiai magyar középiskolásokat hívtunk versenyezni, melynek keretében iskolai csapataik társadalmi problémák megoldására kerestek vállalkozói ötleteket. Az előkészítő online videókat majdnem 300-an megnézték és az egy napos online workshopon 46 diák vett részt 8 középiskolából. Tovább …

HÁZISULI
A Szlovák Rádió és Televízió Magyar Adása keretében létrehozott „Házi suli” rövidfilmek célja az alapiskola a pedagógusok és szülők munkájának támogatása a COVID-19 miatt kialakult karanténhelyzetben. Az érintett felek közös munkáját facilitáltuk. A filmek megtekinthetők itt.
KARANTÉMA
Rendhagyó online alkotóműhely keretében vizsgálták meg a szlovákiai magyar virtuális oktatás legégetőbb problémáit pedagógusok, diákok, szülők és szakemberek 2020. április 4-én. Az ország első Karantémáján több mint 50 fő vett részt. Tovább …
SZOLGÁLTATÁSOK

KÉPZÉSEK
Rendszeresen szervezünk kompetenciafejlesztő és személyiségfejlesztő tanfolyamokat és workshopokat „offline” és online. Együttműködünk tapasztalt szlovákiai és külföldi trénerekkel.

INTERIM PROJEKTMENEDZSMENT
Több évtizedes tapasztalatnak köszönhetően professzionálisan és hatékonyan vezetjük más szervezetek helyi, nemzeti szintű vagy nemzetközi projektjeit, azok dokumentálását és elszámolását beleértve.

KONZULTÁCIÓ
Cégek, intézmények, szervezetek és egyének munkáját segítjük tanácsadással projektmenedzsment, szervezetfejlesztés, stratégiai tervezés, társadalmi innovációk és társadalmi vállalkozások témakörökben.

FACILITÁLÁS
Különböző nagyságú és témájú találkozók és események vezetését vállaljuk. Segítünk a program megtervezésében, az esemény vagy annak egy részének vezetésében és dokumentációjában, közbelépünk és oldjuk a problémás helyzeteket.

PROJEKT- ÉS PROGRAMÉRTÉKELÉS
Külső értékelőkként dokumentáljuk projektek és programok megvalósítását három fő témakörben: tartalom és az elért eredmények, folyamatok és költségvetés. Az eredmények alapján javasaltokat állítunk össze a projektek vagy programok folytatására.

HATÁSMÉRÉS
A társadalmi hatás az a pozitív változás a társadalomban, amelyet egy szervezet – civil, biznisz vagy közintézmény – elér a munkájának köszönhetően. Segítünk megtervezni ezt a pozitív változást a hozzá vezető útvonallal és mérésének metodológiájával.
MARADJ VELÜNK KAPCSOLATBAN
FÓRUM RÉGIÓFEJLESZTÉSI KÖZPONT | FÓRUM CENTRUM PRE REGIONÁLNY ROZVOJ | FORUM REGIONAL DEVELOPMENT CENTRE
Park utca 49/4, 931 01 Somorja, Szlovákia
Parková 4, 931 01 Šamorín, Slovensko
Tel.: +421-908-400 498
Web: www.frdc.sk
E-mail: frdc@frdc.sk
Statisztikai szám (IČO): 31800653
Adószám (DIČ): 2021524362
ÁFA adószám (DPH): SK2021524362
Bank: Tatra banka, a.s.
SWIFT: TATRSKBX
IBAN: SK7011000000002668080177
Regisztrálva: A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma által (Ministerstvo vnútra SR) VVS/1-900/90-15626-3 nyilvántartási szám alatt 1999. 10. 8-án
